2013. szeptember 1., vasárnap

7. fejezet: Confession

 
Magamhoz képest kicsit későn, de meghoztam a 7. fejezetet. Szerettem volna teret hagyni az előző bejegyzésnek, mert a mai napon az a legfontosabb...! :)) Rátérve viszont a történetre, azt gondolom, hogy ez a rész (is) eléggé eseménydúsra sikerült, ÉS, holnapután kiderül, hogy ki a titokzatos karakter, úgyhogy szerintem megéri várni a következő részt. Én már nagyon izgulok, hogy megoszthassam veletek!! Előtte viszont jöjjön a mai fejezet :))



- Te most szórakozol velem?
- Ne csináld ezt, oké? Így is elég elbaszott ez a helyzet.
- Elbaszott? Mi elbaszott azon, hogy azt mondtam a barátomnak, szeretem? Azon kívül persze, hogy ő végig csak kihasznált.
- Mi az, hogy kihasználtalak? Ne legyél már hülye! – Förmedt rám.
- Te meg ne beszélj így velem – feleltem halkan.

Sírni tudtam volna. Istenem, miért nem tudok csak egyszer, csak egyetlen egyszer nővéremre hallgatni? Tom nem mondott semmit, csak fel-alá járkált a szobában. A nappaliban vágni lehetett a feszültséget.

- Ne haragudj. – Törte meg a csendet. – Nem akartalak megbántani.
- Azzal, hogy azt mondtad, nem szeretsz, vagy azzal, hogy ordibáltál?
- Egyikkel sem – ült vissza mellém.
- Pedig sikerült… - Feleltem, majd nem tudtam tovább kontrollálni érzelmeimet, arcomon legördült az első könnycsepp.
- Bianca, ne sírj. Kérlek – közelebb húzódott hozzám és átölelt. Mellkasába fúrtam a fejem és némán zokogtam. Egy tízes skálán ez mennyire lehetett szánalmas? Most vallottam szerelmet, amire nem egészen azt a választ kaptam, mint, amire számítottam, majd, ha mindez még nem lenne elég, a barátom karjaiban sírok... Bravó, Jade!

- Megnyugodtál? – Kérdezte nagyjából negyed órával később.
- Azt hiszem – szipogtam.
- Figyelj, azt hiszem... Azt hiszem, itt az ideje, hogy őszinte legyek veled.
- Nem egy rossz ötlet – feleltem. A legborzalmasabb az volt, hogy nem tudtam haragudni rá. Hiszen annyira szerettem...

- Szeretek veled lenni. Imádom a hülyeségeidet, imádom a hülye nevetésedet, még az sem zavar, amikor hisztizel. Olyankor is édes vagy. De egyszerűen... Nem érzem azt a valamit, amit kellene. Eszemben nem volt komoly kapcsolatot kialakítani valakivel, amikor David előállt ezzel a hülye ötlettel, azt hittem, semmi nem lesz belőle. Aztán jöttél te, már az első randi jól sikerült, teljesen egy hullámhosszon voltunk, és most végül is... Végül is itt vagyunk. Együtt.
- Csak te nem szeretsz engem – mondtam keserűen.
- Fontos vagy nekem, Bianca, nagyon is fontos. Tudod, ezt Billen kívül senki nem tudja, de... Ah, bassza meg – tekintete olyan komor volt, mint talán még soha. Éreztem, valami komoly következik.

- Pár hónappal korábban volt valaki az életemben. Amikor már úgy tűnt, minden sínen van, én elcsesztem az egészet. Bár kilépett az életemből, azóta sem tudtam őt elfelejteni. Bassza meg, annyira gáz, hogy ezeket pont neked mondom...
- Ne, folytasd. Érdekel.
- A lényeg ennyi. Minden nap eszembe jutott, minden nap kínzott a tudat, hogy ha nem vagyok ekkora balfasz, akkor máshogy alakul az egész. Aztán jöttél te, és egyszerűen csak kevesebbet gondoltam már rá, annak ellenére is, hogy nagyon hasonlítasz rá.
- Hogy mi van?
- Hasonlítasz rá. A lányra, akiről most beszélek.
- Értem, Tom. Sajnos. – Most már tényleg elbaszott volt ez a helyzet.
- Sajnos?
- Gondolom, ezért volt ez az egész...
- Dehogyis. Éppen ezt mondom, hogy sokkal kevesebbet gondolok már rá, még ennek ellenére is. És ez egyedül neked köszönhető.
- Akkor?
- Nem tudom azt mondani, hogy száz százalékban elfelejtettem őt. De az érzelmeim már nem olyan erősek iránta.

Ismét pár perces csend állt be kettőnk között, Tom pedig ismét fel-alá járkált. Én próbáltam megemészteni a hallottakat, ő pedig talán gondolkodhatott, vagy nem is tudom, mit csinálhatott. Nehezen tudtam csak ránézni, így inkább nem is tettem, nehogy ismét elbőgjem magam. Borzasztóan fájt minden egyes szava, mindazonáltal semmi nem változott bennem. Nevetséges, de szerettem, és ami még nevetségesebb, iszonyatosan féltem, hogy elveszítem.

- Én tényleg szeretnélek szeretni – mondta végül. Hangja nagyon közelről hallatszott, észre sem vettem, hogy leguggolt mellém.
- Akkor... Nem akarsz szakítani velem? – Kérdeztem remegő hangon. Elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Hogy én veled? Miről beszélsz? Te vagy az, akinek most a szakításon kellene gondolkodnia.

- Én... Én nem... Tom, nem fogom többször elmondani, amíg nem érzel így te is. De én tényleg szeretlek téged. Mindannak ellenére is, amiket most elmondtál, mindannak ellenére, hogy mindez mennyire fáj most nekem. Korábban nem volt komoly kapcsolatom, senki nem tudott megmaradni mellettem, mert senki nem tudta  elfogadni, hogy Jade mindenkinél fontosabb nekem – szelíden elmosolyodott. – Igen, pont ez az. Tudom, hogy te ezt megérted, és tudom, hogy te is pontosan ugyanígy érzel Bill iránt. Te nem fojtasz meg, neked nem kell állandóan magyarázkodnom, hiszen pontosan ugyanolyan életet élsz, mint én. Annyira boldog voltam veled az elmúlt pár hétben, mint még soha senkivel. Egyszerűen nem akarom, hogy ennek vége legyen. Elfogadom, hogy nem vagy belém szerelmes. Még. Ugyanis mindent meg fogok tenni, hogy ez megváltozzon.

- Boldogan állok elébe – mondta, majd lágyan, ám mégis szenvedélyesen csókolt meg. Karjaiba vett, és az emeletre igyekezett, de csókunkat egy pillanatra sem szakította meg.

Lehet, hogy ezért mindenki naivnak nevezne, én azonban nem gondolnám, hogy az vagyok. Felfogtam. Tom szeret, de nem szerelemből. Ennek ellenére viszont velem akar maradni, folytatni akarja ezt, az általa is komolynak nevezett kapcsolatot. Tudom, hogy törődik velem, tudom, hogy fontos vagyok neki, és azt is tudom, hogy az ilyen érzelmek könnyedén tudnak szerelemmé alakulni. Hiszen eleinte én is csak így éreztem iránta, most pedig itt vagyok, és majdhogynem mindennél jobban szeretem őt.

Az emeletre érve berúgta szobája ajtaját, majd letett ágyára, továbbra is ajkaimat csókolva. Először blézeremet vette le, majd fehér blúzomtól is megszabadított. Lassan haladt nyakamtól egészen a nadrágom vonaláig, minden egyes porcikámat apró csókokkal borította be. Egész testemben remegtem. Soha nem volt még olyan gyengéd, mint most. Lehúzta nadrágom zipzárját, majd hanyagul hajította többi, földön heverő ruhadarabom mellé. Combjaim belső felét kezdte simogatni, közben pedig ajkai ismét az enyémekre tapadtak. Nyelveink nagy csatát vívtak, egyre szaporábban vettem a levegőt. Csípőm megemelkedett, ahogyan combomról egyre feljebb vándorolt a keze.

Megfogtam pólója alját, majd áthúztam fején az anyagot és az én ruháim mellé dobtam. Minden egyes alkalommal szabályosan elbűvölt gyönyörűen kidolgozott felsőteste. Ajkaim szájáról a nyakára tévedtek. Éreztem, ahogy elmosolyodik. Hirtelen megragadott, majd megfordult velem az ágyon. Lovagló ülésben helyezkedtem el csípőjén, majd minden egyes izmára lágy csókokat leheltem. Hallottam, ahogy levegővétele felgyorsul. Megszabadítottam nadrágjától, és büszkén konstatáltam, készen áll.

Néhány másodperccel később ismét ő került fölém. Kikapcsolta melltartómat, majd csak úgy, mint többi ruhadarabom, ez is a földre hullott. Megnyalta piercingjét, majd közelebb hajolt és megcsókolt, miközben melleimmel játszadozott. Végül lekerült rólam az utolsó apró anyag is, én pedig megszabadítottam alsónadrágjától. Pár pillanattal később már egy milliméternyi hely sem volt köztünk. Hangosan nyögtem fel, amikor megéreztem magamban. Eleinte lassan mozgott, majd folyamatosan gyorsított a tempón. Minden egyes mozdulatát egyre hangosabb nyögésekkel fogadtam. Száját ajkaimra tapasztotta. Nem sokkal később eljuttatott a csúcsra, majd ő is követett oda.
Izzadtan dőlt mellém és forró csókot adott.

- Mennyire vagyok paraszt, ha azt mondom, azért is szeretek veled lenni, mert a szex is rohadt jó?
- Fogalmazhatnál kicsit romantikusabban is – könyököltem mellé – de ettől függetlenül köszönöm a bókot – mondtam.
- Gondolom, ezt a mondatot még folytatod – vonta fel a szemöldökét.
- Nem terveztem.
- Tervezd újra – mondta morcosan, mire elnevettem magam.
- Igen, Tom, természetesen te is felülmúlhatatlan teljesítményt nyújtasz az ágyban.
- Mindjárt más – vigyorgott kajánul, majd ismét csípőmön ült és csókokkal borította be testemet.
- Te soha nem fáradsz el? – Kérdeztem, de ajkait számra tapasztotta.

Fél órával később a hatalmas konyhában voltunk, Tom a pulton ült és egy pohár bort kortyolgatott, én pedig tükörtojást sütöttem.

- Szexi vagy, amikor főzöl – éreztem, hogy percek óta méreget. Csak a fehérneműm volt rajtam, ahogyan ő is csak boxerét vette vissza.
- Remélem, a bejárónőtök nem ilyen göncben dolgozik – fordultam hátra nevetve.
- Nem, ő nem. Viszont... Hirtelen már nem is vagyok éhes. Legalábbis nem a tojásra vágyom – átkarolta a derekamat, majd felemelt, és felültetett a pultra, ahol az előbb még ő tartózkodott, miközben vadul csókolt.

- Tom, odaég a kaja – mondtam két csók között.
- Kit érdekel?

- Khm, khm... – Bill hangjára, aki mellett egyébként ott állt nővérem is, egy pillanat alatt szétrebbentünk.
- Te nem tudsz kopogni? – Förmedt rá Tom. Mindannyian értetlenül bámultunk rá.
- Már meg ne haragudj, de mi a szarért kopognék, amikor én is itt lakom?
- Ja. Tényleg. Jogos. Bocs.
- Azt hiszem, én felmegyek és magamra kapok egy kicsivel több ruhadarabot – mondtam lángoló arccal, amikor rájöttem, hogy egy szál melltartóban és egy falatnyi tangában állok, pontosabban ülök Bill előtt.
- Nem láttam semmit – mondta, majd nevetve elfordult.
- Azt hiszem, Bianca nem tud egyedül öltözni – sietett utánam nővérem.

- Látom, jól sikerült az akciód – terült el az ágyon Bianca, de egyből fel is pattant. – Jézus, fúj.
- Mi bajod van? – Bámultam rá.
- Nem akarok azon az ágyon fetrengeni, amin nemrég még vadul estetek egymásnak – válaszolta, majd sietve elővette kézfertőtlenítőjét. Tipikus Bianca.
- Te nem vagy százas – nevettem. – És ha tudni akarod, nem volt vad. Az első – vigyorogtam.
- Jade, fúj, ne már. Nem akarom tudni. Inkább a vallomásodról mesélj.
- Az egyenesen katasztrófa volt – mondtam komoran, ahogy előjöttek a néhány órával ezelőtti emlékek.

~ TOM ~

- És ezek után sem dobott ki? – Bill hitetlenkedve bámult testvérére.
- Mint látod.
- Ez a lány nem normális.
- Kösz, öcsi.
- Ne haragudj, de azok után, hogy mindent elmeséltél neki...
- Azért nem mindent – vágott közbe Tom. – Úgy értem, a lényeget tudja, ennyi pedig elég.
- Azt is, hogy hasonlít rá?
- Azt is – bólintott az idősebb Kaulitz.
- Akkor tényleg nem normális. Neked viszont nagy mázlid van. Ne cseszd el, ha lehet.
- Nem tervezem – felelte Tom, miközben levette a tűzhelyről az elkészült tükörtojást.
- Komolyan mondom. Nem fogsz még egy ilyen lányt találni, aki még azt is megérti, hogy...
- Bill, vágom, oké? Tudod, hogy utálok erről beszélni, inkább teríts meg és csinálj még egy adag tojást.
- Te hülye vagy? Tudod, hogy utálok főzni.
- Ha fél órával később jöttél volna, nem kellene miért kiengesztelned a bátyádat.
- Ha fél órával később jövök, nem marad vacsora, de lehet, hogy konyha sem.
- Részletkérdés – felelte Tom, majd elindult az emeletre, hogy ő is felöltözzön.

- Hölgyeim, igazán sajnálom, hogy megzavarom a beszélgetést – lépett be szobájába Tom.
- Figyelj, Kaulitz, te nem akarsz felöltözni? – Kérdezte Bianca.
- Pont ezért jöttem, Hills. Nem vagy hozzászokva egy ennyire izmos test látványához, igaz? Ne aggódj, ráveszem Billt, hogy többször jöjjön velem gyúrni.
- Tom! – Vágta oldalba barátját Jade.
- Tudod, Bianca, mindig is csodáltam, hogy tudsz együtt lenni Tommal is és a hatalmas egójával is egyszerre – mondta Bianca, mire a szobát hangos nevetés töltötte meg.

- Srácok, olvastatok ma újságot? – Kérdezte Bill, ahogyan a hármas leért az alsó szintre. Hangja feszült volt.
- Ismét a címlapon vagyunk? – Kérdezte Tom.
- Rosszabb.
- Mióta rossz az, ha...
- Tom, kussolj már el, és inkább olvassátok! – Vágta le Bill az újságot az étkezőasztalra.

~ Valahol Los Angeles-ben ~

Ebédidő volt, én viszont nem voltam éhes, így gondoltam, fellapozom az újságot. Azonnal görcsbe rándult a gyomrom, ahogy megláttam az első oldalon, hatalmas betűkkel ékeskedő cikket.
LOS ANGELES-I VAKÁCIÓRA KÉSZÜL A TOKIO HOTEL
David Jost-ot Berlin utcáin csíptük el, ahol együttese, a Tokio Hotel visszatéréséről kérdeztük. „Nagyon büszke vagyok a srácokra, amiért ilyen remek albumot hoztak össze. A rajongók már nagyon várták, az új lemez megjelenése azonban kicsit tovább tartott, mint, ahogyan terveztük. Olyan munkát akartunk csak kiadni a kezünkből, amivel mindannyian maximálisan elégedettek vagyunk.” – Mondta Jost, majd így folytatta. – „A fiúk kemény hónapokat tudhatnak maguk mögött, éjszakába nyúlóan stúdióztak, szinte egy percre sem álltak meg a munkával. Megérdemlik, hogy pihenjenek. Az ikrek barátnőikkel együtt Los Angelesbe utaznak pár napra, hogy lazítsanak kicsit.” A menedzsert megkérdeztük, mit gondol a fiúk kapcsolatairól. „Nagyon örülök, hogy rájuk talált a boldogság, ráadásul pont egyszerre, és pont egy másik ikerpárnak köszönhetően. Mi ez, ha nem a sors?”
- Az, a sors, az a kibaszott sors... – Morogtam, majd a kukába hajítottam az újságot, és kimentem a mosdóba, hogy kicsit egyedül lehessek, és megpróbálhassak lehiggadni. Mi a szarért kavar fel még mindig, ha erről kell olvasnom? Mi a szarért nem tudok túllépni már rajta? Annyi idő telt már el... – Cseszd meg, Tom Kaulitz – mondtam, majd megnyitottam a csapot, hogy felfrissíthessem arcomat.

~ TOM ~

- David, mi a jó büdös franc ez?
- Neked is szép estét, Tom. Köszönöm kérdésed, még nem aludtam, így nem keltettél fel, aggodalomra semmi ok.
- A faszom se aggódna, ha felébresztenélek. Mi ez a cikk? Mi az, hogy LA-be utazunk?
- Azt hittem, örülni fogtok.
- Nem gondolod, hogy az ilyen terveidet először velünk kellene megosztanod? – Tom szinte üvöltött, olyan ideges volt.
- Marhára örülnék, ha megpróbálnád megtalálni azt az énedet, amelyik képes normális stílusban kommunikálni. Más ember örülne, ha a menedzsere elintézné, hogy a turnéja előtt elmehessen kikapcsolódni.
- Más ember annak örülne, ha a menedzsere nem a szaros játékszereként kezelné.
- Csillapodj, Tom!
- Mi van Gustavval és Georggal? Ők talán nem dolgoztak keményen? Ők nem érdemelnék meg, hogy pihenjenek?
- Őket is vinni akarjátok? Semmi akadálya!
- Nem, David, szerintem nem érted. Mi sem megyünk. Ez megint csak arról szól, hogy mutogass minket, mint valami bazári majmokat.
- Nem, Tom, te nem érted. Elutaztok Los Angelesbe, és úton-útfélen azt fogjátok hangoztatni, mennyire hálásak vagytok a menedzsereteknek, hogy elintézte ezt a kis kikapcsolódást számotokra, illetve mennyire örültök annak, hogy a barátnőitekkel lehettek.
- Te nem vagy normális.
- A gépetek jövő héten ilyenkor indul, természetesen első osztályon utaztok. Legyen szép estéd, add át üdvözletemet Billnek is! – Mondta David, majd letette.

- Mi van? – Kérdezte Jade.
- Egy hét múlva utazunk – felelte Tom lemondóan.
- Azt hiszem, lesz egy hasonló beszélgetésünk Adammel – nézett húgára Bianca, a fiatalabb Hills pedig bólintott, majd elindultak az emeletre, hogy ők is telefonálhassanak.

- Tom? – Kezdte félénken Bill.
- Ne most. Rá kell gyújtanom.
- Tulajdonképpen miért vagy ideges? – Folytatta Bill, figyelmen kívül hagyva bátyja mondatát.
- Mi van?
- Ismerlek, mint ahogyan te is engem, így pontosan tudod, mire célzok.
- Ja.
- Szóval?
- Igen, Bill. Tudom, hogy ott lakik. De Los Angeles elég nagy ahhoz, hogy egy hét alatt el tudjuk kerülni az esetleges találkozást.
- Én nem bánnám, ha...
- Bill! – Ha Tom szemeivel ölni tudna, öccse most minden bizonnyal halott lenne.
- Ne haragudj.
- Nem vagyok hajlandó tovább beszélni erről – zárta le a témát Tom, majd meggyújtotta cigarettáját és komoran támaszkodott a terasz korlátjára. Testét akaratlanul is maró fájdalom járta át, ahogy az emlékek szép sorjában felszínre törtek...

2 megjegyzés:

  1. Nem gondoltam volna,hogy ezt a sztorit is ennyire fogom imàdni.Megtörtént:DDD Nagyon vàrom a következő részt,hogy kiderüljön ki "Voldemort" akiről nem beszélnek:D Tovàbbi sok sok olvasòt!! Lora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Voldemort :DDD
      Nagyon örülök, hogy sikerült megszeretni a történetet, remélem, a továbbiakban is tetszeni fog :))

      Törlés

Bárki írhat megjegyzést, és szeretnélek is megkérni titeket, hogy éljetek ezzel a funkcióval, nagyon fontos számomra a véleményetek :))