2013. szeptember 9., hétfő

11. fejezet: Will The Dreams Come True?



Itt is lenne a 11. fejezet, ami mégsem sikerült olyan pörgősre, mint, ahogyan elterveztem. Eredetileg egyben lett volna a következő, 12. résszel, de akkor túl hosszú lett volna (ez most így 1600+ szavas), illetve így sikerült összehozni, hogy minden második napra legyen friss, amíg nem vagyok :)
Remélem, tetszeni fog, jó olvasást kívánok!

(Ps. Van most a fejezetben egy rész, ami jelen időben íródott, korábban ilyet még nem csináltam, remélem, olvasható lett :) A múlt idő nekem valahogy könnyebb.)



 ~ ALLIE ~

- Mondd el még egyszer!
- Basszus, Allie, már vagy milliószor mondtam el, hogy mi a szar történt.
- Higgadj le és mondd el még egyszer, mert ez így semmi. Ezzel nem tudok mit kezdeni.
- Nem azt mondtad, hogy te vagy a legjobb?
- Nem, azt mondtam, hogy a mi cégünk a legjobb. Nagyon jól tudod, hogy kezdő vagyok.
- Egyébként, ha már itt tartunk, gratulálok.
- Mihez? – Néztem fel jegyzeteimből.
- Hát ahhoz, hogy ügyvéd lettél, végigcsináltad a sulit, meg minden... Biztos nem volt könnyű.
- Mert valaki a végzős évem közepén Berlinbe rángatott?
- Ja – végre elmosolyodott. Örültem, nem csak azért, mert még mindig őrülten szép volt a mosolya, hanem azért is, mert legalább egy pillanatra nem volt feszült. Én is mosolyogtam.
- Köszönöm – feleltem. – Most pedig hallani akarom az egészet. Elejétől a végéig.
- Allie...
- Úgy értettem, hogy reggeltől, egészen addig, amíg itt kötöttél ki. – Megforgatta a szemeit, majd belekezdett.

- [...] Beültünk a kocsiba és elindultunk abba a klubba. Felmentünk a VIP részlegbe, iszogatni kezdtünk, tök fasza volt minden, elvoltunk. Aztán ittunk még egy keveset, egyre jobb lett a hangulat, és akkor Billel kiszúrtuk lent a tömegben Davidet. Aztán el...
- Várj, micsoda?
- Mi micsoda?
- Kiszúrtátok Davidet?
- Igen, mint ahogy korábban már százszor mondtam, ott...
- Korábban nem mondtad. De folytasd, megláttátok és mi volt?
- Egyből elindultunk utána, mert nem tudtuk, mi a szart keres itt. Ő találta ki ezt az egész nyaralósdit is, szóval...
- Mi az, hogy ő találta ki?
- Direkt szakítasz félbe állandóan?
- Tom, most olyan információkat mondasz, amiket a korábbi -szerinted millió- alkalommal elfelejtettél. Lehet, hogy ez lesz a kulcs.
- Mi? David?
- Mondd már!
- Igenis, ügyvédnő – vigyorgott. – David akarta, hogy eljöjjünk nyaralni így négyesben, ő szervezte az egész utat, és ő nyilatkozott ezzel kapcsolatban, még azelőtt, hogy velünk közölte volna. Ez úgy egyébként egy elég hosszú történet, de most a többi része nem is érdekes.
- Rendben, szóval utánamentetek, és...
- Folytatnám, ha nem vágnál közbe állandóan – szúrós tekintettel illetett, de közben mosolygott. Elég nehéz valaki olyan ügyvédjének lenni, akihez ilyen érzelmek fűznek. – Utána mentünk, de mire kiértünk a klubból, ő már eltűnt. Ezután ültünk be a kocsiba...
- Ittasan – morogtam, inkább magamnak, mint neki, de kijelentésem túl hangosra sikerült.
- Allie!
- Bocsi.
- Szóval ezután beültünk a kocsiba, már tök közel voltunk a szállodához, esküszöm, alig pár méter hiányzott, amikor megállított a rendőr. Szinte csak úgy a semmiből... – Elhallgatott, és nagyon úgy tűnt, valamin elgondolkodott.
- Tom?
- Igazad volt, tényleg ez lesz az. A rendőr kajak szinte a semmiből bukkant elő, nem is nagyon volt ember az úton. Biztos, hogy David műve.
- De miért tette volna ezt?
- Mert egy barom.
- Tom! Mi lehetett az indítéka?
- A feltűnés.
- Mi van?
- Szerinted holnap reggelre hány címlapon fog szerepelni, hogy Tom Kaulitzot letartóztatták kábítószer birtoklása miatt? Kérdezd meg ezt az idegesítő rendőrfőnököt, hogy mit keresett éppen akkor abban az utcában.
- Ne szórakozz, nyilván járőrözött.
- Allie, csak kérdezd meg. Kérlek. – Megadóan bólintottam, majd kiléptem a folyosóra. Szerencsémre Aaron a kávégép előtt állt, így hozzá siettem.

- Oh, Miss Devenport! Meghívhatom egy kávéra?
- Elfogadom, köszönöm.
- Hogy haladnak? Nagyon elviselhetetlen az ügyfél?
- Semmi gond nincs, igen könnyen szót értek vele – hogy miért, az már más kérdés, a lényeg, hogy Tom együttműködő.
- Meglepetten, ám annál nagyobb örömmel hallom.
- Igen... Mondja, Aaron, az éjjeli járőrözések mindig ilyen eseménydúsan telnek? – Reméltem, ezzel a kérdéssel elérem a célomat, mégsem állhattam elé azzal, hogy járőrözött-e, vagy sem.
- Úgy érti, minden alkalommal letartóztatok-e egy nagyszájú, nagyképű rocksztárt, mert kokaint találok a csomagtartójában? – Kérdezte nevetve.
- Igen, valahogy így értem – feleltem.
- Nos, nem, természetesen nem, persze a dologhoz hozzátartozik az is, hogy ezúttal nem járőröztem.
- Hogyan? – Felkaptam a fejem.
- Kaptam egy névtelen bejelentést, miszerint látták Mr. Kaulitz-ot, amint egy érdekes alakkal beszélget, később pénzt ad neki, majd a csomagtartójába tesz valamit.
- Van szemtanú? – Úgy éreztem, az órákig tartó szenvedésnek meglett a gyümölcse.
- A bejelentő.
- A bejelentő, aki névtelenül telefonált? Maga viccel velem? Több ember tudná bizonyítani, hogy védencem nem hagyta el a klub VIP részlegét, egyedül legalábbis biztosan nem.
- Miss Devenport, a maga dolga, hogy megoldja az ügyet.
- Ahogy mondja – feleltem kicsit dühösen, majd sarkon fordultam és elindultam vissza Tomhoz, félúton azonban megtorpantam. Nem akartam, hogy bent tartsák éjszakára, hiszen nem követett el semmit. Kokaint találtak a csomagtartójában, ez nyilván nem vet rá túl jó fényt, de nem tudják bizonyítani, így nem tarthatják bent. Sikerült megbeszélnem a rendőrfőnökkel, hogy az éjszakát a közeli hotelben tölthesse.

- Már majdnem elaludtam – mondta rekedtes hangon, amikor visszaértem hozzá. Hirtelen elfelejtettem, hogy hol is vagyunk, és rá akartam vetni magam, de még időben észhez tértem.
- Mindjárt lesz rá lehetőséged – mosolyogtam.
- Mi? Allie, nem akarok valami mocskos cellában éjszakázni – kicsit kétségbeesettnek tűnt.
- Egy szóval nem mondtam, hogy valami mocskos cellában töltöd az estét. Most elengedtek, de holnap az első utadnak ide kell vezetnie.
- És te?
- Én is jövök reggel – mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- Hazavigyelek? – Kérdezte.
- Szórakozol? Inkább én téged. – Értetlenül nézett rám, mire felvontam a szemöldökömet. – Feltételezem, az alkohol még nem ment ki a szervezetedből.
- Ja, hogy az – nevetett zavartan. – Kicsit fáradt vagyok.
- Nem csodálom, hosszú napod volt. Induljunk, a holnapi sem lesz jobb, pihenned kell.

Az út néma csendben telt, amikor leparkoltam a szálloda előtt, vártam, hogy kiszálljon, de nem tette meg. Csak ült és kezeit bámulta, néha-néha rám pillantott.

- Nem tudom, mit mondjak – törte meg végül a csendet.
- Semmit nem kell mondanod.
- De. Köszönöm – nézett mélyen a szemembe.
- Még ne – mosolyogtam.
- Nem azt, hogy képviselsz. Úgy értem, azt is, persze. De szerinted, ha bárki mást rendelnek ki mellém, az törődött volna velem ennyire? Szerintem már órák óta egy cellában rohadnék.
- Csak a munkámat végzem. Ártatlan vagy, és ezt be is fogom bizonyítani.
- Nem érted, amit mondok.
- De, Tom, értem. Ez egy furcsa helyzet. De elsősorban az ügyvéded vagyok.
- És másodsorban?
- Indíts befelé, holnap korán kelsz.
- Értem – vigyorgott, majd kikapcsolta a biztonsági övet és kinyitotta az ajtót, de visszafordult. – Nem jössz be? Bill biztos örülne.
- Szórakozol? – Kérdeztem megrökönyödve. – Egyrészt nincs időd bulizgatni, másrészt Bill lehet örülne, de a barátnőd már kevésbé.
- Ja, igen, tényleg. Akkor holnap találkozunk. Jó éjt – mondta, majd közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Elállt a lélegzetem.
- Szerinted, ha bárki mást rendelnek ki melléd, attól is így köszönsz el? – Kérdeztem nevetve, miután gyorsan összekapartam magam.
- Köszönjek máshogy? – Vigyorgott kajánul.
- Tom. A barátnődnek, esetleg – mondtam komoran. Bármennyire is jól esett előző gesztusa, hiába felejtettem el néhány pillanatra mindent, attól ő még nem hozzám tartozik. Soha nem is tartozott hozzám.
- Ne haragudj. Jó éjt – mondta, majd becsukta a kocsi ajtaját. Tekintetemmel végigkövettem távolodó alakját, egészen addig, amíg belépett a szállodába, majd elhajtottam.

~ JADE ~

- Elengedtek? – Már éppen félálomban voltam, amikor Bill visítására lettem figyelmes. Azonnal kiugrottam az ágyból és a nappaliba siettem.
- Csak éjszakára. Allie elintézte, hogy ne kelljen a cellában rohadnom, de reggel egyből mennem kell vissza.
- Mennyire tehetséges ügyvédnőcske – karba tett kézzel kommentáltam Tom mondatát.
- Bianca, ne csináld. Semmi erőm nincs a drámázásodhoz, tartsd meg holnapra, oké? Jó éjt – mondta hűvösen, majd elindult a szoba felé. Csakhogy nem a mi szobánk felé.
- Hová mész?
- Szerinted? Aludni.
- Oda? – Böktem a szabadon álló szoba irányába.
- Igen.
- Rendben... – Feleltem, miközben ismét könnyeimmel küszködtem. – Jó éjt.

Nagyot sóhajtott, majd elindult felém. Megállt előttem, homlokát az enyémnek döntötte.

- Ne haragudj, de tényleg nagyon fáradt vagyok. Holnap beszélünk, oké?
- Oké – mondtam halkan, mire gyengéden megcsókolt.
- Jó éjt.
- Jó éjt.

~ TOM ~

Berlin repülőterén vagyok, várok valakit. Izgulok, pedig ez nem jellemző rám. Elég sok nővel volt már dolgom, tapasztalt vagyok, minden téren. Most mégis úgy érzem magam, mint valami hős szerelmes kamasz. Minden barna hajú lány felbukkanásánál egyre gyorsabban ver a szívem, de egyikük sem az, akire én várok. A reptér kezd kiürülni. Aztán végre meglátom Őt. Sietősen lépked, bőröndjét maga után húzva. Gyönyörű. A váróba érve körbe-körbe pillant, engem keres. Tekintetünk összefonódik. Arcán, csak úgy, mint az enyémen, hatalmas mosoly terül szét. Szinte futva indul meg felém. Én is hasonlóan teszek. Megáll velem szemben, gyönyörűen mosolyog, majd karjaimba veti magát. Leírhatatlanul jó érzés Őt ölelni.
- Annyira vártam, hogy lássalak – suttogom fülébe, de egy pillanatra sem engedem el.
- Nem jobban, mint én – feleli. Kicsit eltolom magamtól, hogy mélyen a szemébe nézhessek.
- Szeretlek, Allie.
- Én is szeretlek, Tom – soha semmi nem esett még olyan jól, mint ez a pár szó. Lágyan csókolom meg. Első csókunk éppen olyan, amilyennek elképzeltem. Tökéletes.
Ajkaink szétválnak, majd újra magamhoz húzom. Ölelem őt, de már nem érzem. Még látom, de alakja egyre halványodik.
- Allie? Allie! – Szólongatom, de nem válaszol. Egyre távolabb kerül tőlem, egyre halványabb lesz. Mosolyog. – Allie? – Nem válaszol. – Allie, ne hagyj el! Szeretlek! Allie! Allie!

Tom saját hangjára ébredt, ahogy kétségbeesetten mormogta álma utolsó szavait. Annyira valóságosnak tűnt. Mindig annyira valóságosnak tűnik.

Megtörölte izzadt homlokát, majd a konyhába indult, hogy igyon egy pohár friss vizet. Teljesen elfelejtette, hogy órák óta nem ivott egy kortyot sem. Biztosan emiatt volt ez az álom, és egyébként is kimerült. Nincs semmi jelentősége.

- Hát te? – Nézett meglepetten öccsére, aki az egyik bárszéken ült egy pohár tejjel maga előtt.
- Nem tudtam aludni. Ez is miattad van.
- Öcsi, minden rendben lesz, oké? Elég jó ügyvédem van. – Mosolygott Tom.
- Az kétségtelen. De miért nem alszol?
- Felébredtem, mert, ööö... Szomjas vagyok.
- Megint azt álmodtad, igaz? – Bill számára ikertestvére mindig is nyitott könyv volt, nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudja, mi játszódik le Tomban.
- Ja.
- Előfordult mostanában máskor is?
- Nem, már hónapok óta normálisan aludtam. Nem is értem, mi a szar történt most – felelte zavartan Tom.
- Mi történt volna? Találkoztatok. – Mosolygott Bill. – Nem kell mindig keménynek mutatnod magad. Jelent még neked valamit. Ez teljesen normális.

Tom vonakodva nézett öccsére. Legbelül ő is tudta ezt, de nem akart foglalkozni vele. Viszont így, hangosan kimondva minden más lett. Minden megváltozott. Minden értelmet nyert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat megjegyzést, és szeretnélek is megkérni titeket, hogy éljetek ezzel a funkcióval, nagyon fontos számomra a véleményetek :))