10. fejezet: You?

Meghoztam a 10. fejezetet,  ami ismét "napjainkban" játszódik. Allie és Tom fél év után szemtől szemben, és az is kiderül, hogy reagál minderre Jade :) Egyébként nem túl eseménydús epizód, de a következő részektől megint nagyon felpörög a sztori, ezt megígérem :)

Egy apró újítás: a fejléc alatt 'Me' címszóval találhattok egy rólam (bár inkább a TH-ról) szóló modult, katt ide, ha érdekel :)

~ TOM ~

Tom úgy érezte, mintha leforrázták volna. Nem elég, hogy menedzsere úgy rángatja, mint egy marionett bábut. Nem elég, hogy érthetetlen felbukkanásával elrontotta a bulit. Nem elég, hogy ismét ittas vezetésen kapták. Nem elég, hogy a csomagtartójában kokaint találtak. Nem elég, hogy órákon keresztül ült egy rideg kihallgatóteremben. Nem elég, hogy az ügyvédje késett... Mindennek tetejében az ügyvédje nem más, mint Allie Devenport, akiről több, mint fél éve nem hallott. Aki miatt képes volt megváltozni, aki miatt visszatérő lemezük munkálatainak kellős közepén Rómába repült, és akivel ott sem úgy alakultak dolgaik, ahogyan kellett volna.

Most ott állt tőle mindössze néhány méterre. Gyönyörű volt, épp úgy, mint fél évvel ezelőtt. Talán még szebb is lett azóta. Tom tekintete mélyen fúródott a lányéba, aki még mindig a rendőrfőnökkel szemben állt, ám úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban összeeshet.

Nem volt felkészülve erre a találkozásra. Épp a napokban mesélt róla Biancának, azt mondta neki, érzései már nem olyan intenzívek, mint korábban voltak. Valóban így lenne? Akkor most miért érzi úgy, hogy képes lenne karon ragadni a tőle mindössze talán egy méterre álló lányt, és elrohanni vele akár a világ végére is?

Annyi mindent akart neki mondani, közben pedig olyannyira megbántva érezte magát, mint még soha. Tudta jól, sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy kettejükről beszéljenek, mégis alig várta, hogy a rendőr elhagyja a szobát.

- Miss Devenport, jól érzi magát?
- I... Igen, hogyne, csak tudja, nagyon, öhm, nagyon siettem, de minden... minden rendben.
- Szeretne egy pohár vizet?
- Nem, köszönöm, én csak... én csak szeretném végezni a munkámat.
- Hogyne, magukra is hagyom önöket – mondta Aaron, majd szúrós pillantást vetett Tomra. – Ha bármi probléma lenne ügyfelével, csak...
- Köszönöm, de minden rendben lesz – felelte határozottan Allie.

Aaron elhagyta a szobát, Tom és Allie pedig csak egymást nézték. A gitáros felállt székéből és megindult a lány felé, de néhány lépés után megtorpant. Szemeikkel szinte felfalták egymást, a helyiségben mégis vágni lehetett a feszültséget. Hosszú percek teltek el, mialatt egyikük sem szólalt meg, majd nagy levegőt véve Tom törte meg a csendet.

- Mit keresel itt? – Ő is meglepődött a stíluson, amit megengedett magának, de hiába minden érzelem, egyszerűen nem tudott máshogy szólni Allie-hez. Túl élénken élt benne legutóbbi találkozásuk emléke.
- Gondoltam, sikerült kitalálnod, de ha nem, akkor elmondom, hogy én vagyok az ügyvéded.
- Miért?
- Mi az, hogy miért? Mert engem rendeltek ki.
- Add le az ügyet – Tom dühös volt, nagyon dühös.
- Neked elment az eszed? Nagy szerencséd van, hogy azt az irodát hívták fel, ahol dolgozom. Rajtam kívül mindenki elfoglalt, így engem rendeltek ki hozzád. Ez a cég a legjobb, más nem biztos, hogy meg tudja oldani az újabb ügyedet.
- Az újabb ügyemet?
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek.
- Hogy fogod tudni megoldani éppen te az újabb ügyemet, ha magad sem hiszed el, hogy ártatlan vagyok?
- Elhiszem.
- Ja, azt látom.
- Ahelyett, hogy vagdalkozol, inkább…
- Vagdalkozom? Nagyon nagy erőfeszítés neked, hogy itt legyél, igaz?
- Nem könnyíted meg ezt az amúgy is érdekes szituációt.
- Érdekes szituáció? – Nevetett fel gúnyosan Tom. – Te így nevezed azt, amikor valaki megszámlálhatatlanszor megalázza magát előtted, te pedig semmibe veszed?
- Te aláztad meg magad előttem?!
- Miért, talán te?
- Szerinted az nem volt megalázó, amikor a rohadt féltékenységed miatt egyből odarángattad magatokhoz Riát?
- Összejöttél Jasonnel, nem?
- Hogy jön ez most ide?
- Együtt vagytok vagy sem? – Tom szinte már üvöltött.
- Együtt...

- Miért hallom a folyosó túlsó végéről is a maga hangját, Kaulitz? – Lépett be a szobába Aaron.
- Nyilván azért, mert annyira fülbemászó.
- Mr. Kaulitz, tanúsítson némi tiszteletet!
- Elnézést – motyogta Tom.
- Miss Devenport, minden rendben?
- Igen, természetesen.
- Akkor nem is zavarok tovább.

~ ALLIE ~

- Mondd el, mi történt – utasítottam, majd táskámban kezdtem kotorászni a noteszom után, hogy jegyzetelhessem szavait. – Szóval? – Amikor megfordultam, szorosan mögöttem állt. Már elfelejtettem, milyen is ilyen közelről érezni fűszeres parfümjét, amely rendszerint dohányfüsttel keveredett.
- Ehhez nem volt jogod.
- Mihez? – Néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Ahhoz... Ahhoz, hogy újra besétálj az életembe – mondta, majd megfordult, kezeit pedig ökölbe szorította. Tettem egy bátortalan lépést irányába, meg akartam érinteni a hátát, de inkább visszahúztam a kezemet.
- Szerintem jól megvoltál nélkülem is – feleltem halkan.
- Miről beszélsz?
- Az itteni újságok is beszámoltak a magánéletedről, Tom – ahogy kimondtam a nevét, görcsberándult a gyomrom. Több, mint fél éve nem ejtettem ki ezt a szót a számon, és gyilkos pillantásokkal illettem mindenki mást, aki megtette. Azt hittem, ha nem beszélek róla, el tudom felejteni. Mekkorát tévedtem.
- És te elolvastad őket. – Nem tudtam eldönteni, ez inkább kérdés, vagy kijelentés-e, így csak némán bólintottam. – Miért?
- Tessék?
- Azt kérdeztem, miért olvastad el a cikkeket. Rólam.
- Mert... Hozok egy kávét, addig próbáld meg végiggondolni, mi történhetett a csomagtartóddal – azzal megfordultam, és a táskámban kezdtem kutatni némi apró után. Amikor visszafordultam, ismét mögöttem állt.
- Kérdeztem valamit.
- Komolyan azt hiszed, hogy erre most van időnk? Gondolkodj. Hozzak valamit neked is? – Kérdeztem, de válaszát meg sem vártam, inkább kiléptem az irodából, ő azonban követett.

- Miért nem tudsz megtenni legalább annyit, hogy a rohadt kérdésemre válaszolsz? – Kérdezte dühösen, de közben némi kétségbeesést is felfedeztem a hangjában.
- Te normális vagy? Azonnal menj vissza a szobába, ne akard, hogy még rosszabb legyen a helyzeted!
- Még rosszabb? Hogy a picsába lehetne még ennél is rosszabb?! Nem látod, mennyire elbaszott ez az egész? – Nekidőlt a falnak, majd térdre ereszkedett, arcát pedig tenyerébe temette. Soha nem láttam még ilyennek. Muszáj voltam leguggolni mellé.
- Tom, minden rendben lesz.
- Minden?

~ JADE ~

- Ez Tom? – Néztem Billre idegesen.
- Ööö, mire gondolsz?
- Szerinted mégis mire? A bátyád ordít?
- Nem tudom.
- Bill, ne szórakozz velem – mondtam, majd megindultam a hang irányába.
- Bianca, nem mehetsz oda! – Kiabált utánam, de cseppet sem érdekelt.

Amikor befordultam a sarkon, Tomot és a lányt, akivel az imént futottam össze, a fal mellett, összekuporodva találtam. Mi a büdös franc folyik itt?!

- Már elnézést, de lenne kedves elmagyarázni valaki, hogy mi ez?
- Ez a kerületi kapitányság – felelte a lány, miközben mindketten felálltak.
- Komolyan? Ne csináld. Nem vettem észre.
- Azt látom, ugyanis nem tudod, hol a helyed – azt hittem, ebben a pillanatban nekiesek, és egyesével tépem ki a hajszálait.
- Kinek képzeled magad?
- Az ügyvédemnek – felelte határozottan Tom. Hangjára összerezzentem. Ismét rossz érzés fogott el.
- És ettől már mindent megengedhet magának?
- Bianca, elég. Menj vissza Billhez és mindketten menjetek vissza a szállodába.
- Jade is itt van.
- Istenem, tökmindegy, akkor mind a hárman.
- Nem hagyunk itt – válaszoltam, bár legszívesebben most azonnal elrohantam volna. Nem tetszett, ahogy viselkedett, úgy éreztem, valami nagyon nincs rendben.

- Bianca, megőrültél? Nem lehetnénk itt – sietett hozzánk Bill.
- Végre már. Menjetek vissza a szállodába, majd megyek. Gondolom. – Mondta öccsének Tom.
- És mégis mikor?
- Kérdezd az ügyvédemet – vetette oda Tom, majd visszament a kihallgatóterembe.

~ ALLIE ~

- Jó. Ég. – Suttogta Bill, ahogy rám nézett. Elmosolyodtam. – Te? – Csak némán bólintottam. Bátortalanul lépett közelebb hozzám, majd megölelt. Annyira hiányzott. – Örülök, hogy látlak – suttogta.
- Én is örülök – néztem rá. – De jobb lesz, ha azt teszitek, amit mondott. Nem tudom, meddig fog tartani. Annyira zavaros az egész... Nincs valami ötleted, hogy történhetett?
- Szóval elhiszed, hogy ártatlan? – Bill szeme felcsillant.
- Persze, hogy elhiszem. Ismerem, tudom, hogy bármennyire is felelőtlen, nem hibázna ekkorát még egyszer.

- Az ügyvéd és a vádlott testvére mindig ilyen meghatóan csevegnek? – Most először néztem meg jobban ezt a lányt. Hasonlított rám. Az újságokból egyébként pontosan tudtam, de ha ez nem lett volna elég, viselkedése akkor is elárulta volna. Ő volt Tom barátnője. A helyébe képzelve magam hirtelen furcsa érzésem lett, megsajnáltam. Bizonyára semmit nem ért az egészből, nem tudja, miért viselkednek így velem az ikrek, és valószínűleg maga a tény, hogy a barátját letartóztatták, már az is eléggé kiborította.

- Nézd, tedd, amit Tom mondott. Menjetek haza Billel, én pedig elkövetek mindent, hogy a lehető leghamarabb veletek lehessen ő is.
- Szerinted itt fogom hagyni veled?
- Akár itt vagy, akár nem, a kihallgatóterembe nem jöhetsz be. Ne nehezítsd meg a munkámat. Mindannyiunk érdeke – mondatom hallatán sarkon fordult és eltűnt a folyosón.

- Ne haragudj rá, alapvetően kedves lány, csak eléggé...
- Nehéz helyzetben van most, tudom. Menj utána és vidd haza – mosolyogtam rá kedvesen.
- Sajnálom, hogy ilyen körülmények között, de örülök, hogy találkoztunk.
- Észrevetted, hogy általában ezt mondod, amikor először találkozunk valahol? – Nevettem. Tavaly is hasonlóan fogadott, amikor Berlinbe repültem. Valószínűleg neki is leesett, mert ő is elnevette magát, majd megölelt.
- Örülök, hogy ti ilyen kurva jól elvagytok. Megint. – Az ajtó mögül hallottuk Tom hangját.
- Igaza van, ez tényleg nem a legmegfelelőbb hely. Menjetek vissza a hotelbe, Tomot pedig bízd rám. Minden rendben lesz.
- Igen, abban biztos vagyok – mosolygott, majd elindult. – Allie? – Fordult vissza.
- Igen?
- Most már nyugodt vagyok. A bátyám a lehető legjobb kezekben van.

~ JADE ~

- Bianca, normális vagy? – Bill kivágta szobám ajtaját. – Legalább szóltál volna, hogy eljössz!
- Képzelem, mennyire érdekelt.
- Ne csináld ezt! Így is éppen elég kiborító ez a nap.
- Azért az ügyvédnőcske felbukkanása mindkettőtöket megnyugtatott. Ő az, igaz? – Üvöltöttem Billre.

- Mi a franc van itt? – Nővérem jött be a szobába. – Normális vagy, miért ordítasz?

- Bill, kérdeztem valamit!
- Mire gondolsz?
- Az Istenért, Bill, pontosan tudod, mire gondolok! Ő az a lány, akibe Tom hónapokkal ezelőtt szerelmes volt? – Bill nem válaszolt. – Ő az vagy sem? – Magamból kikelve kiabáltam, Bill némán bólintott, könnyeim pedig elkezdtek folyni. Hogy a feszültségtől, a felismeréstől, a rossz érzésem okán, vagy a háromtól egyszerre, nem tudom. De éreztem, megkönnyebbülök.

Nem sokkal később felhúzott lábakkal kuporogtam a hatalmas franciaágyon. Bianca és Bill az ajtóban álltak, valamiről susmorogtak, majd Bill elhagyta a szobát, nővérem pedig felült az ágyra velem szembe. Néhány percig néma csendben voltunk, próbáltam megnyugodni, és próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy összefüggő mondatokban tudjak beszélni.

- Mi történt? – Kérdezte végül nővérem.
- Tudod, amikor megmondtam Tomnak, hogy szeretem... Mesélt egy lányról.
- Igen, emlékszem.
- Láttam őt ma.
- Hogyan? – Bianca tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Amíg te telefonáltál, Bill megpróbált beszélni a rendőrfőnökkel. Egyedül ültem a folyosón és hirtelen megláttam. Nagyon hasonlít ránk.
- Mit keresett ott? – Kérdése hallatán zavartan elnevettem magam.
- Ő az ügyvédje.
- Hű – testvérem, aki mindig is a szavak embere volt, mindegy, milyen helyzetről volt szó, most nem tudott többet mondani, ettől pedig még inkább kétségbe estem.
- Szereti őt, Bianca – mondtam végül, saját hangom pedig elviselhetetlenül visszhangzott a fejemben. Az újabb felismeréstől, ha lehet, még pocsékabbul éreztem magam. Meg sem próbáltam visszatartani könnyeimet...