2013. szeptember 25., szerda

15. fejezet: How long...?


Az a helyzet, hogy elfogytak a fejezetek, amik előre meg voltak írva, ennek köszönhető, hogy az aktuális fejezet címe nem "Birthdays" lett, mint ahogyan tegnapig fel volt tüntetve oldalt. Nagyjából megvannak az ötleteim, de ezek leírva mindig sokkal hosszabbak, úgyhogy megint nem fért bele ebbe az epizódba, amit eredetileg szerettem volna. Azt gondolom viszont, hogy elég érdekesen lett vége a mostani résznek, több szempontból is... Nem is rizsázok többet, jó olvasást kívánok! :))

Ps. van végre új szavazás, kezeket fel, és frissült a video is, ami most ismét az egyik kedvenc TH számom :)

- Ez... Bianca, nem.
- Most akkor elmész, vagy mi lesz?
- Nem.
- Akkor meg vedd már le azt a ruhát és add ide, mert el fogok késni.
- Tom is ott lesz. – Mondtam hirtelen.
- És akkor mi van? Jade, azt fogja hinni, hogy te vagyok. Majd igyekszem kerülni a csókot és társait, nem akarok hányni.
- Biztos, hogy nem hánynál, mivel...
- Fúj, ne. Csak add már azt a ruhát. Pár óra és itt vagyok, viszont addig is...
- Addig is?
- Te, vagyis én, hirtelen nagyon beteg leszek.
- Most akkor mégsem mész?
- Istenem, te tényleg a testvérem vagy? – Kérdezte lesajnálóan, miközben előkapta telefonját és tárcsázott.

- Bill, drágám – eszelős fuldoklásba kezdett. – Egy kicsikét megfáztam, elnapolhatnánk a vacsorát? – Köhögött tovább. – Nagyszerű. Akkor holnap. Csók!

- Biztos, ami biztos, itt van a telefonom, de ha lehet, ne vedd fel, bárki is keres. Majd holnap visszahívok mindenkit és azt mondom, aludtam. Most pedig add ide a tiédet. – Úgy tettem, ahogy kérte. – Meg kell jegyeznem valamit, drága húgocskám, de ne sértődj meg.
- Mondd.
- Ez a ruha rajtam sokkal, de sokkal jobban áll. – Csak megforgattam a szemeimet. – Most pedig kívánj szerencsét.
- Sok szerencsét! – Mosolyogtam rá.
- Köszönöm, de szükségtelen. Tökéletes leszek, mint mindig. – Mindketten nevetni kezdtünk, majd megöleltem nővéremet, aki elindult a fotózásra.

Hirtelen nagyon furcsa érzés volt Jade-nek lenni, hónapok óta úgy viselkedtem, mint Bianca. Úgy döntöttem, veszek egy forró fürdőt, hiszen a nap további részében nekem nincs semmi más dolgom, mint lazítani és pihenni. Talán megnézhetnék néhány romantikus vígjátékot, vagy elkezdhetnék egy jó kis sorozatot.

Ahogy ezen gondolkodtam, már a fürdőben voltam és dobáltam le magamról a különböző ruhadarabokat. A hatalmas tükör előtt álltam, már csak a fehérneműm volt rajtam, amikor hirtelen bevillant. Bianca nem mehet el helyettem.

Rohantam a nappaliba telefonomért és tárcsázni kezdtem, de nem vette fel.

~ BIANCA ~

- Nagyszerű vagy, Bianca! Most fordulj a másik oldaladra, jobb kezet csípőre! Eeeez az, bébi, imád a kamera!
- Bébi?! – Horkant fel Tom.
- Édes, ne vedd olyan komolyan – vigyorgott rá Derek, a fotós.
- Szent szar – bámult rá Tom, majd úgy döntött, többet inkább meg sem szólal.

- Ideje lenne megválni attól a melltartótól – utasította Adam a fotóst.
- Szerintem már így is elég sokat sejtető fotósorozat lesz – mondta Tom.
- Tom, micsoda öröm, hogy te is itt vagy! Mikor érkeztél?
- Veletek jöttem, Adam.
- Ah, valóban. És miért?
- Mit miért?
- Miért vagy itt?
- Mert a barátnőmet topless fotózásra kényszeríted – sziszegte dühösen Tom.
- Le azzal a melltartóval – mondta kedélyesen Adam.

Vetettem egy pillantást Tomra, igyekeztem nem arra gondolni, hogy pillanatokon belül a barátom bátyja előtt fogok egy szál semmiben parádézni. Tom bátorítóan mosolygott rám, majd szinte észrevehetetlenül bólintott egyet.

- Bianca, drágám, nem érünk ám rá egész nap – mondta Adam továbbra is ugyanabban a tenyérbe mászó stílusban.
- Persze, máris – dadogtam, majd kikapcsoltam melltartómat, hogy folytathassuk ezt az istenverte fotózást.

Minden erőmmel azon voltam, hogy a legjobb formámat hozzam. Csak Billre tudtam gondolni, és arra, hogy itt állok a bátyja előtt, mindössze egy tangát viselve, és próbálok a lehető legtermészetesebben viselkedni.

Ahogy Adamre pillantottam, a hányinger kezdett kerülgetni. Nem tudtam nem észrevenni, ahogyan rajtam legelteti a szemeit. Undorító volt, túl akartam esni ezen az egészen.

Szerettem volna azt mondani, hogy Jade ezért jön nekem eggyel, de az az igazság, hogy talán éppen most egyenlítem ki a számlámat, amiért anno elküldtem magam helyett vacsorázni Tommal. Bár kétségtelen, hogy az sokkal jobban sült el, mint ez a hülye délután.

- Rendben, kisszívem, ne gondolják a férfiak, hogy mindent megkaphatnak belőled – szólalt meg Derek.
- Majd mindjárt megmondom, hogy mit kaphatnak meg belőle... – sziszegte Tom.
- Képletesen értettem, édes – felelte Derek, majd visszafordult hozzám. – Bianca, fordulj meg és nézz vissza ránk a vállad felett azzal a szexi nézéssel. Iiigen, ezzel. Fantasztikus vagy, kicsim!

~ JADE ~

Éppen a harmadik film közepénél tartottam, amikor telefonom, pontosabban Bianca telefonja megcsörrent. Ismét. Már vagy ötödik, hatodik alkalommal. Bill kereste. Nem vettem fel, ahogyan nővérem kérte. Majd, ha hazaért, visszahívja.

***

Talán egy óra telhetett el, amikor hangos dörömbölésre lettem figyelmes. Körbenéztem, a nappali kanapéján feküdtem. A TV kijelzője fekete színbe öltözött, ami azt jelentette, a film már véget ért, miközben én elaludtam.

A kopogás nem akart elhalkulni, sőt, egyre csak erősödött, így gyorsan beletúrtam a hajamba, hogy valahogy azért mégiscsak kinézzek, majd siettem az előtérbe, hogy ajtót nyithassak.

- Bill? – Kikerekedett szemekkel bámultam az ajtóban álló Kaulitz-ra, azt hiszem, hirtelen sokkot kaptam.
- Végre már! Órák óta hívogattalak, kezdtem aggódni érted. Sőt, tulajdonképpen nagyon aggódtam, azért is döntöttem úgy, hogy beülök a kocsiba és idejövök – azon kezdtem gondolkodni, levegőt vesz-e vajon, miközben beszél. – Útközben azért beugrottam abba a sarki gyorsétterembe, vagy fene tudja, mi az, és vettem neked levest. Nem tudom, szereted-e a csípőset, úgyhogy két félét hoztam. A csípős most kifejezetten jót tenne neked, kitisztítaná a légutaidat, viszont, ha nem szereted, akkor van itt sima is. Szereted egyébként? – Pislogás nélkül bámultam rá. Egyrészt, mert tényleg rengeteget beszélt, másrészt, mert annyira aranyos volt. Aggódva idejött, de közben nem felejtett el venni két tál levest, ami meggyógyíthatja Biancát. Aki mellesleg nem is beteg, és aki mellesleg nem én vagyok. Azon tűnődtem, vajon Tom megtenne-e hasonlót értem. Valószínűleg nem.
- Bill, ez nagyon... Istenem, nagyon aranyos vagy, köszönöm! – Megöleltem, majd elhúzódtam tőle és elvettem a csomagokat. – Szeretem a csípőset, de ha te is azt ennél szívesebben, csak nyugodtan – mosolyogtam rá.
- Viccelsz? Most mondtam, hogy jó hatással lenne rád. Edd csak meg, nem hiszem, hogy betegen szeretnéd ünnepelni a születésnapodat – vigyorgott.
- Mit? Jó ég... Teljesen elfelejtettem – bámultam magam elé. Annyira lekötött a töménytelen mennyiségű hazugság, amivel nővéremmel belekevertük magunkat, hogy már a saját születésnapomról is megfeledkeztem.
- Remélem, ez nem jelenti azt, hogy az enyémet is elfelejtetted. Két nappal később esedékes, ugyebár – tette hozzá „burkolt” célzásként.
- Hogy felejthetném el? – Hazudtam. Basszus, basszus, sürgősen ajándékot kell vennem Tomnak.
- Tommal arra gondoltunk, hogy elsején tarthatnánk egy közös bulit.
- Elsején? – Vontam fel a szemöldökömet.
- Igen, de nem azért, amire gondolsz – nevetett. – A legjobb barátunknak, Andreasnak van itt egy klubja, de ez az első szabad időpont, amikor ki lehetne bérelni. Még a mi kedvünkért sem tudta máshogy megoldani. Eredetileg 31-én akartuk tartani, hogy pont a két dátum közé essen, de nem lehet, valami nagyszabású buli lesz. Úgyhogy az elsejében maradtunk vele, gondoltuk, biztos megfelel nektek is, mivel azt a napot nyilván velünk akarnátok tölteni – mosolygott elégedetten.
- Persze, megfelel.
- Szuper. Mi már szóltunk pár barátunknak, hívjatok fel ti is mindenkit. Tulajdonképpen el is kezdhetnénk most a szervezést, gondolom, a legtöbb ismerősötök LA-ből jönne, jobb, ha még időben szóltok mindenkinek.
- Igen, igen, igazad van – mondtam mosolyogva, majd ismét pánikba estem. Biancával többnyire közös a baráti társaságunk, de van pár ember, akit a másik nem ismer, vagy nem feltétlenül ápol vele felhőtlen kapcsolatot. Bianca legjobb barátja az egyik volt barátom, bár tulajdonképpen nem is nevezném igazi kapcsolatnak azt, ami köztünk volt. Összekavartunk néhányszor, az elválás pedig nem sikerült túl békésre. A gondolat, hogy egy egész estén keresztül Biancakéknt kell bájolognom vele, megrémisztett.
- Megmelegítem a levest, aztán kezdhetjük is a szervezést – csapta össze tenyerét Bill, kizökkentve ezzel engem a gondolkodásból.
- Igen, az, öhm, az nagyszerű lesz.

***

- Akkor ott találkozunk, Diana! Csók – mondtam, miután felhívtam nagyjából a századik embert is.

- Hogy haladsz? – Kérdezte Bill, felpillantva jegyzetei közül. Azt hiszem, éppen az étlapot igyekezett összeállítani.
- Már majdnem mindenkivel beszéltem.
- Liam? – Kérdezte elég érdekes hangleejtéssel. Liam Bianca legjobb barátja, úgy tűnik, erről nem felejtett el beszámolni Billnek sem. Micsoda szerencse...
- Vele még nem beszéltem, de ha esetleg zavarna téged a jelenléte, nem hívom fel – előbbi furcsa hangleejtése remek menekülőútnak tűnt.
- Ne viccelj... Mondtam már a múltkor is, megbékéltem a tudattal, hogy a legjobb barátod egy srác. Csak tudod, ahogyan akkor is említettem, én nem nagyon hiszek ebben a fiú-lány barátságban. De természetesen nem várom el, hogy emiatt nélkülöznöd kelljen őt a születésnapi bulidról – mondta mosolyogva. Ma már sokadjára jutott eszembe Bianca, amint LA-ben, a hotelben Tomnak szegezett egy kérdést: „Ti tényleg testvérek vagytok?” Bill annyira más volt. Sokkal, de sokkal figyelmesebb, mint a bátyja. Hiába voltam őrülten szerelmes Tomba, kicsit azért irigyeltem nővéremet. Arra vágytam, hogy engem is ennyire szeressen valaki. Hogy Tom ennyire szeressen.
- Köszönöm – feleltem őszinte hálával a hangomban, bár nem tudtam volna megmondani, hogy igazából miért is vagyok hálás neki. Azért biztosan nem, hogy fel kell hívnom Liam-et. Talán inkább azért, hogy ennyire törődik Biancával.

***

Úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet. A hatalmas kanapén feküdtem Bill karjaiban. Hihetetlenül kényelmetlenül éreztem magam, de igyekeztem úgy viselkedni, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- Alszol? – Kérdezte.
- Nem, miért?
- Szeretnék beszélni veled. Valami komoly dologról...
- Baj van? – Kérdeztem, torkomban hatalmas gombóccal. Miért pont most akar fontos dolgokról beszélgetni?!
- Nem, dehogy. Ellenkezőleg – mosolygott, majd nadrágzsebéhez nyúlt és elővett egy kis dobozkát. – Eredetileg csak a bulin akartam megkérdezni, de nem tudok addig várni. Egyszerűen nem megy – felnyitotta a doboz tetejét, amiben egy hatalmas gyémánt díszítette gyűrű csillogott. Ereimben meghűlt a vér.

~ TOM ~

Tom feszült tekintettel kísérte végig a fotózást. Eleinte a hirtelen dühtől vezérelve képes lett volna akár megütni is Dereket, de amikor rájött, hogy meleg, és ha valaki, akkor ő biztosan nem úgy néz Biancára, hirtelen ő lett számára a legszimpatikusabb, legnormálisabb ember a stúdióban. Bár kétség kívül roppant hálás lett volna azért, ha Derek tartózkodik az olyasmi jelzőktől, mint például az „édes”, amikor hozzá beszél.

- Rendben, kisszívem, ne gondolják a férfiak, hogy mindent megkaphatnak belőled – szólalt meg Derek.
- Majd mindjárt megmondom, hogy mit kaphatnak meg belőle... – sziszegte Tom.
- Képletesen értettem, édes – felelte Derek, majd visszafordult Biancához. – Bianca, fordulj meg és nézz vissza ránk a vállad felett azzal a szexi nézéssel. Iiigen, ezzel. Fantasztikus vagy, kicsim!

Tom hirtelen azt hitte, rosszul lát. Úgy bámulta barátnőjét, mintha szellemet látna. Csak kapkodni tudta tekintetét Derek, a fotós, aki mellesleg nem először dolgozik a lánnyal; Adam; illetve Bianca között.

- Ta... tarthatnánk egy kis szünetet? – Szólalt meg végül határozottan.
- Ezt nyilván te sem gondolod komolyan – fordult felé Adam.
- De, a lehető legkomolyabban gondolom.
- És miért szeretnél szünetet tartani, drága Tom?
- Nézz rá Biancára! Nem egy robot, pihenésre van szüksége.
- Legyen. Öt perc szünet, emberek!
- Köszönöm, megmentettél – sietett hozzá Bianca, miután magára kapott egy köntöst. Tom elindult a színfalak mögé, az öltözők irányába. – Hová mész? – Kérdezte Bianca, miközben szinte szaladt utána, Tom azonban nem adott választ.

Egyenesen a lány öltözőjébe sétált. Megvárta, amíg Bianca is beért, majd bevágta maguk mögött az ajtót.

- Mi a baj? – Nézett rá ijedten Bianca.
- Mióta van tetoválás a jobb lapockádon?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat megjegyzést, és szeretnélek is megkérni titeket, hogy éljetek ezzel a funkcióval, nagyon fontos számomra a véleményetek :))