Novella - Room For Rent

Mint ahogyan a címben is láthatjátok, és ahogyan a chatben is írtam, sajnos nem készültem el az új résszel, ne haragudjatok. Holnap igyekszem hozni!

Most pedig szeretném megosztani veletek az új novellámat, pontosabban annak az első részét. Amikor elkezdtem ezt írni, eleinte komplett sztorinak szántam, de aztán akárhogyan gondolkodtam, rájöttem, hogy nem fogom tudni 15-20 részen keresztül csavarni a sztorit. Ezért arra jutottam, hogy egy néhány részes novella lesz belőle. Ezt szántam a prológusnak, azért ilyen rövidke, a következő epizódok hosszabbak lesznek! :)

Remélem, tetszeni fog, nagyon izgulok a véleményetek miatt. Jó olvasást!

- Rohadtul elegem van belőled, Bernhard! Ez volt az utolsó ilyen alkalom! – Üvöltöttem, ahogy csak a torkomon kifért.
- Igen, ez volt az utolsó, megígérem – mondta, de egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki tényleg sajnálja.
- Szerintem nem értesz.
- De értelek, uncsitesó. Többet nem fordul elő. Bocs. Van kaja?
- Nem, tényleg nem értesz, uncsitesó. Szedd össze a cuccaidat, és keress egy olyan albérletet, ahol megtűrnek.
- De...
- Nincs de.
- Elmondom anyának!
- Akkor azt is mondd el neki, hogy minden nap más ribancokat hozol ide, de a tanulásba fele ennyi energiát sem fektetsz.

Ez volt az utolsó beszélgetésem unokatestvéremmel, aki kérésemnek eleget téve összepakolta a dolgait, és elhagyta a lakásomat.

Egy két szobás, helyes kis lakásban élek Berlin központjában. Egyetemista vagyok, Bernhard szintén abban a suliban tanul, ahol én is, csak más szakon. Én pszichológusnak készülök, és elég komolyan veszem a sulit, bár nem szeretek tanulni, de tudom, ha el akarok érni valamit az életben, nem lóghatok egész évben.

Eleinte jól kijöttünk Bernharddal, nemrég azonban elkezdődtek a problémák, amik egyre csak súlyosabbak lettek. Állandóan idehordta a nőcskéit, akiket a kampuszon, vagy egy-egy buliban szedett össze. Hova szépítsem, minden éjjel valami ribanc nyögdécseléseire keltem, reggelre ki volt fosztva a hűtő, de a kis pillangók gyakran elhasználtak a tusfürdőimet vagy a parfümjeimet is. Kinek van kedve így élni, pláne a saját lakásában?

Eltelt két hét, mióta kidobtam az unokaöcsémet, aki azóta tudomást sem vesz rólam. Ha az egyetemen találkozunk, csak elsétál mellettem, mintha nem is ismerne. Szép. Először élveztem az egyedüllétet, pár nap elteltével viszont egyre frusztrálóbbá vált, hogy nem tudok kihez szólni. Hirtelen hatalmasnak tűnt a két szobás lakás, ezért úgy döntöttem, feladok egy hirdetést.

17 nm-es szoba kiadó Berlin központjában (egyetemisták részére)

Hirdetés szövege
17 nm-es szoba kiadó fiatal egyetemista lány részére! Ha te is a berlini egyetemen tanulsz, és szeretnél a közelében lakni, ezt a szobát neked találták ki.
Nem zavar, ha dohányzol, viszont legyél rendszerető és korrekt. Akkor jelentkezz, ha képes vagy együtt élni más emberrel, és nem okoz gondot néhány alapvető szabály betartása.

Egyértelmű volt, hogy csak lányok jöhettek szóba. Egyrészt nem akartam semmi hasonlót, mint ami Bernharddal volt, másrészt pedig már hat hónapja komoly kapcsolatom van. A barátom szerencsére nem féltékeny típus, mindketten elég lazák vagyunk. Nem telepszünk rá a másikra, nem folytjuk meg, és nem vagyunk együtt a nap minden egyes percében. Vannak barátaink, rájuk épp annyi időt szánunk, mint kapcsolatunk előtt. Szerintem ez így teljesen rendben van, azért is működik már fél éve ez a dolog köztünk. Egyébként pedig szeretem őt, nyilván ez is elég fontos szempont.

- Mizu, Kaulitz? – Vettem fel a telefont, éppen ő hívott.
- Van programod estére?
- Azon kívül, hogy öt percenként csekkolom, hányan nézték meg a hirdetést, és továbbra sem értem meg, miért nincs jelentkező a lakásomra? Nem, azt hiszem, nincs programom – feleltem nevetve.
- Még mindig semmi?
- Semmi.
- Basszus. Nem baj, ne bánkódj, előbb-utóbb lesz valaki.
- Remélem is... – Sóhajtottam nagyot.
- Szóval, amennyiben nincs programod, elmehetnénk moziba.
- Jól hangzik, de mi lenne, ha inkább itthon filmeznénk? Nincs kedvem a tömeghez.
- Legyen, ahogy szeretnéd. Nyolcra ott vagyok – mondta, majd kinyomott.

Épp csak letettem a telefonomat, csengettek. Nem vártam senkit, így ötletem sem volt, ki lehet. Az ajtóhoz siettem, kinyitottam, majd egy fiatal sráccal találtam szemben magam.

- Segíthetek? – Néztem rá furcsán.
- Itt van az a kiadó szoba, nem? – Kérdezte minden köszönés nélkül.
- Igen, de...
- Pöpec. És mizu, lakótárs? – Kérdezte, miközben besétált a lakásomba, és elkezdte lepakolni a cuccait.
- Már megbocsáss, de te mégis mit csinálsz?!
- Mit gondolsz?! Beköltözöm.
- Te?
- Miért, ki más? – Nézett körbe, mintha lenne itt rajtunk kívül még valaki.
- Gondolom, láttad a hirdetést, akkor pedig nyilván azt is olvastad, hogy lánnyal szeretnék együtt lakni.
- A saját nemedhez vonzódsz, vagy mivan’? – Kérdezte röhögve.
- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de nem, csak pont az ilyen seggfejeket szeretném elkerülni.
- Szerintem jóban leszünk – mondta, majd levágta magát a kanapéra. Lehet ennyire pofátlan valaki?
- Először is, lennél oly kedves, és megtennéd, hogy leveszed a cipődet a dohányzóasztalomról?
- Másodszor? – Kérdezte, de lábát meg sem mozdította.
- Ki a franc vagy te?
- Tom Trümper.