16. fejezet: Birthdays

Itt is van a 16. fejezet, kicsit megkésve, amiért ismét elnézéseteket kérem! Picit Tom központú rész lett, de valamiért úgy gondolom, ez nem lesz zavaró... :)) Régen volt már ilyen hosszú, és ilyen eseménydús a fejezet. Remélem, tetszeni fog. A következő epizódról annyit mondanék, hogy elég rendhagyó lesz, de ezt bővebben majd pár nap múlva kifejtem.

A novellára érkezett visszajelzéseket köszönöm szépen, aki még nem olvasta, az az eggyel lentebbi bejegyzésre kattintva megteheti, ha szeretné! :)

Ps. bocsánat a fenti kép minősége miatt, de mindenképp ezt szerettem volna. Egyébként sem volt sokkal jobb, de a blogspot mostanában valamiért néha csúnyán rontja még tovább a képek minőségét :/ (Esetleg valakinek ötlet, hogy ez miért van?)

- Ez... ez nem az.
- Hanem mi, henna?
- Igen, pontosan! – Vágtam rá egyből.
- Te hülyének nézel engem? Szerinted nem ismerek fel egy tetoválást? Ránéztél már az öcsémre? Lassan nem marad rajta szabad bőrfelület, ezen kívül rajtam is van pár. Az egy tetoválás, Bianca.
- Nem, nem az. És ha az is lenne, akkor mi problémád lenne vele?
- Azon kívül, hogy tegnap este még nem volt rajtad, most pedig elég gyógyultnak tűnik? Semmi.
- Az egy henna, Tom, a fotózás kedvéért csináltuk. Most pedig, ha adnál pár szabad percet, hogy helyrehozzam a sminkemet, nagyon hálás lennék.
- Annyi szabad percet kapsz, amennyit csak akarsz – mondta, majd bevágta maga mögött az öltöző ajtaját.

Egyből tárcsázni kezdtem Jade-et.

~ JADE ~

Összerezzentem, amikor meghallottam telefonom csörgését. Gyorsan feltápászkodtam és körbenéztem. Bill továbbra is a kanapén feküdt, egyenletesen vette a levegőt. Aludt. Én is aludtam. Az egész csak álom volt. Oh, hála Istennek!

­- Végeztél? – Suttogtam a telefonba, majd kimentem a konyhába, nehogy felkeltsem Billt.
- Mi az istenért suttogsz?
- Bill alszik.
- Bill? Hogy a francba került oda Bill?
- Majd elmesélem. Baj van? Feszültnek tűnsz.
- Hogy baj? Nem annak nevezném, inkább totális katasztrófának.
- Mondd, hogy nem az, amire gondolok...
- Ha arra gondolsz, hogy Tom meglátta a tetoválásomat, majd felelősségre vont, most pedig fogalmam sincs, merre lehet, akkor eltaláltad.
- Mi az, hogy fogalmad sincs, merre lehet?
- Itt hagyott. Nem tudom, hová ment.
- Ezért hívtalak úgy százszor...
- Oké, Jade, már késő. Hamarosan végzek ezzel a szarral, addig próbálj meg kitalálni valamit. Azt mondtam neki, hogy henna, amit a fotózás miatt csináltak, de nyilvánvalóan nem hitte el.
- Igyekezni fogok – mondtam, majd letettem a telefont.

Ha Tom nem tesz róla említést Billnek, nem lesz semmi baj. Bianca nem vesz fel olyan ruhát, ami láttatni engedi tetoválását, én pedig mondhatom, hogy lemostam a hennát. Igen, ez jó lesz. Bár nem tudom, mennyi esély van rá, hogy Tom ne számoljon be testvérének egy ilyen helyzetről. Valószínűleg semennyi.

***

Bill még azelőtt elment, hogy Bianca hazaért volna. Nővérem nem volt túl beszédes kedvében, nagyvonalakban elmesélte a fotózást, kitért a Tommal való incidensére is, majd vett egy forró fürdőt és lefeküdt aludni.

Már éjfél is elmúlt, legalább ezerszer hívtam Tomot, de nem vette fel. Fogalmam sem volt, mit mondanék neki, eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy mindent bevallok neki, de ezt először mindenképpen Biancával kellett volna megbeszélnem.

A konyhában ültem az egyik bárszéken, miközben egy bögre teát iszogattam. Nem tudtam aludni, túl sok volt a fejemben cikázó gondolat. A mai napon őrlődtem. Rájöttem, hogy amióta együtt vagyunk az ikrekkel, keveset beszélgetünk Biancával.

Nem is tudom pontosan, hogy milyen a kapcsolata Billel, mint ahogyan ő sem tudja, én hányadán is állok Tommal. Korábban nem zavart a tudat, hogy Tom nem ugyanúgy szeret, mint ahogyan én őt. Elfogadtam, azt gondoltam, így is menni fog. Biztos voltam benne, idővel belém fog szeretni. Tudtam, hogy akarja, de ezek a dolgok sajnos nem így mennek.

Allie felbukkanásáig minden rendben volt, azóta viszont megváltozott. Hiába maradt velem, érzem, hogy sokkal ridegebben viselkedik. Tudom, hogy minden csókunknál azt kívánja, bár őt csókolná, tudom, hogy minden pillanatban csak rá tud gondolni.

Hogy miért vagyok ennek ellenére mégis vele? Mert szeretem. Mert iszonyatosan szeretem.

Ahogy ezen gondolkodtam, csengettek. Annyira el voltam merülve a problémáim között, hogy majdnem elejtettem bögrémet, úgy megijedtem a hirtelen hangtól.

Belebújtam köntösömbe, majd elindultam az előtérbe, hogy ajtót nyissak. Nem siettem el, nagyon jól tudtam, kivel fogom szemben találni magam, és őszintén megmondom, nem sok kedvem volt egy hatalmas veszekedéshez.

- Bemehetek? – Kérdezte végül, egyáltalán nem abban a hangnemben, mint amire számítottam. Hangja fáradt, nyugodt volt.
- Persze – arrébb álltam az útból, majd becsuktam mögötte a hatalmas bejárati ajtót. – Kérsz egy teát?
- Inkább egy kávét, az most jobban esne.
- Rendben – elindultam a konyha felé, magam mögött Tommal. Helyet foglalt a bárszéken, én pedig nekiláttam lefőzni egy adag kávét. – Merre voltál? – Kérdeztem a lehető legtermészetesebben, miközben vizet töltöttem a kávéfőzőbe. Rá sem néztem, mintha ez tényleg csak egy amolyan rutinkérdés lenne.
- Egy haverral voltam.
- Értem – mosolyogtam rá, majd lenyomtam a kávéfőző gombját. – És jól szórakoztatok?
- Igazából nem. Nem szórakoztunk, hanem beszélgettünk, elég sokat. Tudod, ő egy elég közeli barátom, Andreas a neve...
- Igen, Bill... – Jézusom, mit művelek?! – Bill említette már egyszer. Futólag. Szóval Andreas?
- Igen, gyerekkori barát. Amolyan legjobb barát. Elég régen találkoztam már vele, nagyon lefoglalt a stúdiózás, aztán az új album promózása, neki pedig van itt a közelben egy nagyon jó kis szórakozóhelye. Szóval a lényeg, hogy mostanában nem volt időnk úgy rendesen beszélgetni, mindkettőnket lekötött a munka – szünetet tartott, én pedig közben elé helyeztem a bögre kávét. – Köszönöm – mosolygott. – Te nem ülsz le?
- De, persze – viszonoztam mosolyát, majd megkerültem, és leültem mellé a másik bárszékre. – Akkor most bepótoltátok a kimaradt időt?
- Igen, mondhatjuk így is. Elmeséltem neki mindent. Mindent – nézett rám. Értettem, mire, illetve kire gondol, így csak némán bólintottam, és kíváncsian vártam a folytatást, ami azonban nem érkezett.
- És? – Kérdeztem végül.
- Andreas rávilágított néhány dologra. Például arra, hogy mekkora barom vagyok. Ne haragudj, hogy úgy reagáltam a fotózáson, ahogy. Nem szabadna így viselkednem veled... Csak, tudod... Nehéz ez az időszak, nem tudom, hogy kezeljem. De remélem, együtt megoldjuk – rám emelte hatalmas barna szemeit, rajtam pedig óriási megkönnyebbülés lett úrrá.
- Persze, hogy megoldjuk – mosolyogtam rá, majd közelebb hajoltam és gyengéden megcsókoltam.
- Itt maradhatok éjszakára?
- Hogyne – feleltem, mire felállt a székről, felhúzott engem is, majd az emeleti hálószoba irányába kezdett húzni.

***

~ TOM ~

- Boldog születésnapot, bátyókám!
- Boldog születésnapot, Bibi! – Bill már nyitotta volna a száját, hogy elküldje testvérét valami melegebb éghajlatra, de Tom megelőzve ezt nevetve beleboxolt egyet öccse vállába, majd megölelte.
- Mit csinálunk ma? – Kérdezte Bill, mire Tom kikerekedett szemekkel bámult rá. – Csak vicceltem. Lassan el kellene kezdeni készülődni.
- Bill, délelőtt 11 óra sincs még.
- Pont ezért mondom. Nem akarok elkésni. Csinálnál egy kávét? Addig megpróbálom kitalálni, mit vegyek fel.
- Hogyne, természetesen. Egyébként így 24 évesen már lehetnél egy fél fokkal önállóbb is – forgatta meg szemeit Tom, majd nekilátott a kávé elkészítésének. A konyhában szöszmötölt, amikor csöngettek.

Megtörölte kezét, majd a bejárati felé indult, amikor azonban ajtót nyitott, meglepődve tapasztalta, senki nem állt ott. Előre lépett egyet, hogy jobban szemügyre vehesse a környéket, jobb lába alatt azonban nem a jól ismert lábtörlőt érezte.

- Mi a...? – Morogta, miközben lehajolt, hogy felvegye a borítékot. Visszasétált a konyhába, majd felnyitotta.

Úgy hallottam, szeretsz játszani, úgyhogy itt van egy születésnapi feladvány. Az ajándékodat elrejtettem a házban, a te dolgod csak annyi, hogy megtaláld. Keresd abban a helyiségben, amelyikhez szép (?) emlékek fűznek.
Hajrá, Szülinapos!

- Bill? – Kiáltott fel Tom az emeletre, öccse pedig hamarabb leszáguldott a lépcsőn, mint amire Tom számított. – Nagyon unatkozol?
- Nem, éppen nagyon el fogok késni. Majd találkozunk, bátyókám! – Mondta, majd szinte futva indult a bejárati ajtó felé.
- És a kávéd? – Kiabált utána Tom.
- Váljék egészségedre!

- Ez tiszta hülye – motyogta a rasztás, de azért kitöltötte magának a kávét, és kiült a teraszra, hogy rágyújthasson.

Azon gondolkodott, miért szórakozik vele Bill. Ha ajándékot akar adni neki, miért nem teszi meg ezt olyan egyszerűen, ahogyan más, normális emberek szokták? Talán azért, mert Bill nem normális – gondolta, majd kihajtotta a levelet, és újból végig olvasta.

"Keresd abban a helyiségben, amelyikhez szép (?) emlékek fűznek."

Kizárt, hogy Bill olyan bátor legyen, hogy oda rejti az ajándékát. Különben is, olyan ez, mintha 5 évesek lennének, és a húsvéti nyuszi csomagját kéne keresni.

- Mi a franc ütött az öcsémbe? – Morogta, miközben elindult az emeletre. Felért a lépcsőn, majd jobbra indult. Lépteit lassan szedte, míg végül elért a folyosó végére. Azóta a nap óta nem tette be abba a szobába a lábát.

Lassan lenyomta a kilincset, majd belépett, az ajtóban azonban megtorpant. Körbenézett, mintha arra várna, valaki felbukkanjon. Titkon talán tényleg arra várt, az ajándéka azonban nem ez volt.

A hatalmas franciaágyhoz sétált, amin egy újabb fehér boríték hevert. Leült, kézbe vette a papírt, mielőtt azonban még felnyitotta volna, gondolatai elkalandoztak...

- Tényleg nem fogod fel...
- Mit, Tom? Mi a szarról beszélsz?
- A kurva életbe, Allie, szeretlek!
[…]
- Én is szeretlek.

Megrázta fejét, hogy visszatérjen a valóságba. Igen, ezek valóban szép emlékek voltak, ami azonban ezután következett, azokra még mindig élete legrosszabb perceiként gondol vissza.

- Cseszd meg, Bill... – Gondolta, miközben felbontotta a borítékot.

Ha most ezt olvasod, az azt jelenti, tudtad, melyik szobára gondolok. Örülök...

Tom kikerekedett szemekkel bámulta a papíron szereplő fekete betűket. Lehetséges lenne? Lehetséges lenne, hogy nem Bill szórakozik vele, hanem... Allie-től vannak a levelek? Tovább olvasta.

Az ajándékod délután ötkor érkezik, lehetőleg legyél otthon. Remélem, örülni fogsz neki, a többiről majd később.
Jó agyalást, Szülinapos! Tudom, hogy most azt csinálod... :)

Tom egészen biztos lett a dolgában. Allie. De az is száz százalék, hogy ebben Bill keze is benne van. Nem tudta, hova ment öccse, de azt gyanította, szeretett volna eltűnni a szeme elől. Talán jól tette, talán viszont Tom örült volna, ha ezeket a perceket megoszthatja Billel is. És hol van még az öt óra... Úgy döntött, napja további részét az Xbox társaságában fogja tölteni.

***

Pontban öt órakor csengettek, Tom azonnal pattant, hogy ajtót nyithasson, ám ismét nem azzal találta szemben magát, mint akire legbelül számított.

- Te minek csöngetsz?
- Nem vittem kulcsot – felelte Bill.
- És ez?
- Fogalmam sincs, itt volt. Minden esetre a te neved van rajta.

Tom felemelte a hatalmas csomagot és becipelte a nappaliba.

- Még elárulhatod, hogy mi folyik itt – vetette oda öccsének Tom, miközben hámozta le a fóliát a hatalmas dobozról.
- Mondtam már az előbb is, hogy nem tudom.

Tom végre kibontotta kicsinek nem nevezhető csomagját, amikor pedig meglátta, hogy mit rejt a hatalmas doboz, szinte sokkot kapott.

- Azta – ocsúdott fel elsőként Bill.
- Ez egy...
- ... Gitár, amit még Los Angelesben nézegettél egy katalógusban.
- Igen – hitetlenkedett tovább Tom.
- Igen, nekem is úgy tűnik.

 

- Bill, rajtad kívül senki...
- Biztos vagy benne? – Mosolygott Bill. – Ideje lenne készülni, úgyhogy én neki is látok, ha visszatérsz a Földre, neked is ezt javaslom.

Tom döbbenten nézte ajándékát, amikor észrevette, hogy ehhez is mellékeltek egy fehér borítékot. Szélsebesen hámozta ki belőle a levelet, majd kíváncsian látott neki az olvasásnak.

Boldog születésnapot! Azt hiszem, mostanra már tudod, kit kell hívnod, ha szeretnéd megköszönni... :)

Percek, majd órák teltek el, miközben Tom szinte mozdulatlanul, telefonját szorongatva ült a hatalmas nappaliban. Tudta, mit kellene tennie, meg is akarta tenni, de egyszerűen nem tudta.

- Te mi a szart csinálsz? – Bill szavai húzták vissza a valóságba.
- Mi?
- Mit csinálsz? Tom, nyolc óra elmúlt, a lányok mindjárt itt vannak, utána pedig indulnunk kell. Indíts készülni!
- És ez? – Kérdezte Tom, miközben ajándéka felé bökött. Örült neki, talán csak annak örült még jobban, hogy attól kapta, akitől, nem akarta azonban, hogy Bianca a buli előtt szerezzen róla tudomást.
- Majd én elintézem. Na, nyomás!

A lányok fél kilenc körül érkeztek, utána pedig egyből elindultak Andreas szórakozóhelyére. Tom miatt majdnem elkéstek, de a rasztásnak sikerült még időben összeszednie magát, így a megbeszélt időpontban érkeztek meg a klubhoz.

Ahogyan beléptek, a lányok szinte tátott szájjal bámultak, Tom és Bill számára azonban minden egyes bútor ismerős volt. Most nem volt szükség VIP karszalagokra, hiszen csak a négy ünnepelt, valamint meghívottjaik tartózkodtak a szórakozóhelyen egész éjszaka.

Nem telt el egy perc, Andreas máris mellettük termett.

- Bianca, Jade, ő itt Andreas, a gyerekkori legjobb barátunk. Andreas, ők itt Bianca és Jade, a szerencsések – vigyorgott Tom.
- Beszarás, ti aztán tényleg nagyon hasonlítotok... – Tom alig láthatóan hátba verte Andreast, mire az észbe kapott. - … Egymásra.
- Mivel ikrek, nagyokos – nevetett Bill, észlelve a helyzetet.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta kezét elsőként Jade. – Bianca Hills.
- Már sokat hallottam rólad, kedves Bianca – mosolygott kedvesen a szőke srác.
- Azt javaslom, kezdjük el megalapozni a hangulatot – csapta össze tenyerét Bill, mire a négyes a bárpult felé indult.

Néhány órája már barátaikkal együtt szórakoztak, Tom ezalatt pedig egyre és egyre feszültebbé vált. Muszáj volt kijutnia innen, muszáj volt egy kis friss levegőt szívnia. Akárhogy próbálkozott, csak Allie-re tudott gondolni.

Kicsit távolabb ment a szórakozóhelytől, ahol már nem hallotta olyan hangosan a zenét, majd gondolkodás nélkül tárcsázni kezdett.

- Azt hittem, már soha nem hívsz – szólt bele a hang, amiben Tom titkon egész nap reménykedett.
- Hogy...
- Csináltam ezt az egészet? – Hallotta, hogy a lány mosolyog. – Kérdezd az öcsédet.
- Milyen egy sunyi dög! – Színlelt felháborodást Tom.
- Igen, szerencsére.
- Egyébként tudtam, hogy tőled vannak a levelek.
- Honnan?
- Rajtad kívül csak egy ember van, aki igazán ismer, de egyrészt Bill nem ilyen kreatív, másrészt nem lett volna szükség arra, hogy ezt tegye.
- Hmm, tulajdonképpen örülök, azt hiszem.
- Allie, az a múltkori levél...
- Ne, ne most. Csak szerettem volna valamivel személyesebben is boldog szülinapot kívánni. Rendben? Menj és élvezd a bulidat, gondolom, van egy kis felhajtás.
- Csak egy egészen kicsi – nézett Tom a különböző led-lámpákkal kivilágított klub irányába.
- Igen, képzelem  – nevetett Allie. – Érezd jól magad.
- Majd igyekezni fogok – felelte Tom komoran, majd elköszöntek egymástól, a vonal pedig megszakadt.

- Boldog szülinapot!
- Isten éltessen, Tom!
- Boldog születésnapot – csak úgy záporoztak a jókívánságok, amikor Tom visszaért a buli helyszínére. Tekintetével egyből öccsét kezdte keresni, majd meg is találta a lányok társaságában.

- Hölgyeim, elnézést, de elrabolnám a fiatalembert – mondta, mire a lányok kérdőn néztek rá. – Kis taktikai megbeszélés – erőltetett arcára mosolyt Tom, majd karon ragadta öccsét, és a kijárat felé kezdte húzni.
- Magamtól is tudok ám menni, nincs szükségem arra, hogy így rángass. Még a végén elesünk és összekoszolódik a ruhám – Tom csak megforgatta szemeit, majd elengedte testvérét, továbbra is az ajtó irányába tartva.

- Tekintsük el attól a résztől, hogy ordibálsz velem, és ugorjunk oda, hogy bocsánatot kérek, jó? – Kezdte Bill. – Amikor Allie felhívott, nem tudtam  és nem is akartam nemet mondani neki. Tudom, hogy szeret téged és mindketten tudjuk, hogy te is így érzel, úgyhogy csak azt akartam, legyen esélye felköszönteni. Sajnálom, öregem, oké?
- Befejezted? – Kérdezte Tom, miközben órájára pillantott.
- Aha.
- Hál’ Istennek. Nem fogok ordibálni veled. Miért tenném?
- Akkor?
- Csak meg akartam köszönni.
- Tényleg?
- Tényleg. Szóval kösz, öcsi, nagy voltál.
- Természetesen... – Forgatta meg szemeit ezúttal Bill. – Egyébként miért nem vagy vele?
- Mi van?
- Miért nem vagy Allie-vel?
- Miért lennék?
- Mert szereted, Tom, és mert ő is szeret téged. Ilyenkor az emberek összejönnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak... Tudod, mit mondanak. Az igazi, nagy szerelem csak egyszer kopogtat az ajtón. Lehet, hogy jól érzed magad Biancával, de ő nem Allie.
- Na ne csináld.
- Kussolj és hallgass végig! – Tom kikerekedett szemekkel bámult öccsére, aki ritkán szokott így beszélni. – Nem is értem, mit szenvedtek ezen ennyit. Adott két ember, akik szerelmesek egymásba, ráadásul nem is akármennyire, mégsem vagytok együtt. Miért nem, hm?
- Ez nem ilyen egyszerű...
- Ez kurva egyszerű, Tom. Másfél éve a nyavalygásodat hallgatjuk, először arról, hogy miért basztad át Allie-t, utána arról, hogy miért voltál egy barom, hogy elengedted, mostanában pedig lehet, hogy nem nyavalyogsz, de én látom rajtad, hogy min mész keresztül. Egyrészt azért, mert fantasztikus emberismerő-képességgel rendelkezem, ugyebár, másrészt pedig azért, mert az idióta ikertestvérem vagy. És ha esetleg azt hinnéd, hogy nem, akkor elárulom, hogy Georg és Gustav is látják, mellesleg kicsit aggódnak is miattad, hogy mi lesz így veled a turnén. Visszatérve, csak a hülye nem látja. Uh, akkor Bianca lehet, hogy hülye. Pedig egész okos lánynak...
- Bill?
- Igen?
- Fogd be.
- Fáj az igazság, ugye, bátyókám? – Veregette meg bátyja vállát Bill.
- Nem fáj... Csak...
- Csak így kimondva teljesen más, mint amikor csak a fejedben küszködtél ezekkel a gondolatokkal.
- Néha utálom, hogy ennyire ismersz – mosolygott testvérére Tom.
- Pedig jobb, ha elfogadod, mert a testvéred vagyok, és életed végéig melletted leszek.
- Ez az én szerencsém – nézett Tom őszinte hálával Billre.
- Beteg vagy? Még akkor sem szoktál ilyeneket mondani. Na, gyerünk vissza a buliba, rúgjunk ki a hámból, elvégre is születésnapunk van, tesókám!
- Bill!
- Hm?
- Köszönöm.
- Már mondtad.
- Nem, most nem azt. Ezt beszélgetést.
- Bármikor, Tom – mosolygott Bill. – Na, szedd a lábad, a lelkeddel majd ráérünk holnap foglalkozni.

A buli jó hangulatban telt, még a menedzserek felbukkanása sem tudta elrontani Bill, Bianca és Jade őszinte-, valamint Tom színlelt örömét. Egész este ajándékán, Allie-n és telefonbeszélgetésükön gondolkodott. Lélekben egyáltalán nem volt ott a bulin.

Nézte, ahogyan az a rengeteg ember, aki miattuk jött el, önfeledten szórakozik. Nézte, ahogyan Adam interjút ad. Nézte, ahogyan a lányok boldogan táncolnak, vagy ahogyan öccse és Jade néha egy-egy csókot adnak a másiknak.

Nagyjából reggel hat körül ért véget a buli, ami igazi megváltás volt Tom számára. Mindannyian fáradtak voltak, így arra jutottak, mindenki hazamegy, és majd valamikor délután, koraeste találkoznak, ha kipihenték magukat.

~ JADE ~

- Igen? – Szóltam bele álmosan. Tom hívására keltem.
- Gyere át – felelte, hangjában némi idegességgel.
- Most keltem, összeszedem magam, aztán...
- Nem érdekel. Gyere át. Most – felelte, majd letette.

Óriási gombóc nőtt a torkomban, kimásztam az ágyból, néhány perc alatt összekaptam magam és indultam. A nappaliba érve észleltem, hogy Bill itt van nálunk. Fogalmam sincs, mikor érkezhetett, tulajdonképpen azt sem tudom, hány óra van. Intettem nekik, majd elindultam a Kaulitz villa felé.